Kik vagyunk mi?

A Budapest Tourism Club KVIK a Budapesti Gazdasági Egyetem első és egyetlen kifejezetten turizmussal és vendéglátással foglalkozó, szakmai diákszervezete. Vállalatszerű felépítésünkkel segítünk tagjainknak az előttük álló munkahelyi kihívásokra való felkészülésben, és olyan gyakorlati-, kézzelfogható tudás birtokába juttatjuk őket, mely segítségével kitűnhetnek a munkaerőpiac soraiból. Megmutatjuk tagjainknak, hogy milyen lehetőségeket rejt magában egy turizmusos diploma, és segítünk nekik kiigazodni a meglehetősen tág és szerteágazó elhelyezkedési lehetőségek közt. Emellett nálunk azok is megtalálják az építő témákat, kurzusokat, kapcsolatokat, akik vállalkozni szeretnének és a turizmus vagy a vendéglátás területén tervezik megvalósítani ötleteiket.

Miért érdemes jelentkezni hozzánk?

Diákszervezetünkben a hazai turizmus, illetve vendéglátás legnagyobbjaival dolgozunk együtt. Így a szervezet tagjai különböző kurzusok, céglátogatások, tréningek keretében a hotel management, a gasztronómia vagy épp a térségfejlesztés területein testközelből, valós történeteken keresztül ismerik meg a szakma rejtelmeit, kihívásait.

A BTC lehetőséget ad arra, hogy egy elhivatott, egymást támogató és inspiráló emberekből álló közegben, különböző feladatokban tehessük próbára magunkat. Hasznos tudást szerezhetünk a gyakorlati tréningek és projektek keretében, ezáltal jobban megismerve magunkat és azt, hogy mi érdekel minket igazán vagy épp mi lenne a későbbiekben egy hozzánk illő munkakör.

A BTC-ben amellett, hogy megalapozzunk a jövőnket a turizmus területén, életre szóló kapcsolatokat, élményeket és barátságokat szerezhetünk. Szuper közösségi programjainkon hozzánk hasonló gondolkodású egyetemistákkal szórakozhatunk, akikkel szakmai téren is segítjük egymásból kihozni a maximumot.

Még ennyi ideig tudsz jelentkezni:

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp